..

Csak múljon el végre már!
Azt hiszitek mind,
nem tudom, mit tegyek.
Hogy a fák sűrűjében
a hideg köd körbezár.
Hát áldozat nem leszek.
Többé el nem veszek.
Ott lesz az ösvény valahol,
mi az erdőből kivezet.
Csapkodják arcomat az ágak,
ahogy lihegve rohanok
a zörgő gallyak között.
Recseg az avar a lábam alatt.
Nem vagyok még fáradt,
bár régóta loholok
a száraz falevelek fölött.
Felrebben néhány madár a zajra,
mit köröttük csapok.
Lélegzetem elakad.
Már lassabban haladok.
Meg kell állnom.
Őrültség ez az esztelen rohanás.
Az utat kell megtalálnom.
Nem számít semmi más.
Az eget kémlelem vakon.
Nem látszik jól a fák között.
Az égtájakat keresem,
de csak elveszve körözök.
Egy kőre ülök.

Hűvös szél frissíti arcomat.
Behunyom szemem.
Nem baj, ha itt ér az alkonyat,
majd a csillagok mutatnak utat.
Éjjeli lények szeme villog
a riasztó vak sötétben.
A sűrű lombok között
a halvány esti fény nem ér el.
Nem félek,
bár bogarak másznak a lábamon.
Végig fut a hideg a hátamon.
Magamhoz beszélek,
hogy megnyugodjon a szívem.
Rendeződnek a kusza gondolatok.
Itt lesz az ösvény valahol.
Reggel meglelem.
Haza találok úgyis,
ha senki nem jön velem,
s amit kell, megteszem.
Csak végre múljon el!