....

Megint esik.
Viharos a szél,
elhallgattak a madarak.
Az üveg mögül látom,
hogy a cseppek között
feltűnik egy halvány alak.
Látomás csupán,
mit az ablakon csorgó víz
mozaikja idéz elém.
Tudom, egykor szeretni fog.
Már elindult felém.
Próbálom elképzelni,
milyen a szeme,
milyen az illata.
Bár mindez nem fontos igazán.
Enyémmel közös minden bánata.
S egyszer enyém lesz
öröme is talán.
Az esőcseppek nem mossák el
csendes vágyamat.
Se vihar, se szél el nem űzi,
se hó, se jég le nem gyűri
akaratomat.
Mert akarom én.
A zivatar lassan eláll.
A szél csitul, a vihar elül.
Az üveg mögött tovatűnik
a halvány alak.
De bennem itt marad,
s még sokáig lüktet itt belül.