...

Messzi tájon jártam éjjel,
rég nem látott utakon.
Benőtte mindet a gyom.
Mindenhol dudva, faág.
Kerestem, hol egy nyom,
amin haladhatnék tovább.
De nem volt nyom sehol.
Beleveszett az út a semmibe.
Egy ösvény volna legalább,
hogy behatoljak a sűrűbe.
S akkor megtalálom mégis
azt az egyet hirtelen,
mit a vadak hagytak maguk után.
Elindultam tétován.
Bíztam a vadak ösztöneiben.
Amerre ők mennek, arra megyek.
Biztonságos az út,
mit kitapostak meguk előtt.
Bár ne félnék ily ostobán!
Hisz indulnom kell mielőbb.
Hogy hová visz az ösvény,
még ma is tudom.
Rég volt, milyen rég.
Vajon tényleg emlékszem,
vagy csak utólag gondolom.
Ha csupán megérzés,
most már az is elég.
Hisz az egészet csak álmodom.
Csak hagyjak egy halvány lábnyomot!
Hogy megtaláljanak, ha keresnek.
Hogy rámtaláljon, aki keres.
Ha még érdemes.